Ülök a kertben és egy fontosnak gondolt dologról próbálok írni, illetve egyelőre csak rákészülni. Igazi magyaros, kertvárosi idillben. A szomszédból tömény cefreszag gondoskodik róla, hogy megmaradjak a valóságban, kissé távolabbról stílfűrész vinnyog, hogy még véletlenül se kerüljek túl távolra tőle.
Ez a valóság pedig nem több és nem kevesebb, mint létezni itt, ebben a lakájos, ám meglehetősen viharos múltú és jelenű medencében.
Tudom, sokan nem kedvelik, amikor hétköznapi események, jelenségek okán az irodalomhoz fordulok, ők már kattinthatnak is tovább.
Esterházy Péter 2000. január 8-án befejezte a Harmonia caelestis-t, a könyvet, mely egyrészt egy valóságos történeteken, érzeteken alapuló fiktív családregény, másrészt egy korregény is, Esterházy minden erényét felvonultatva, és fogalmazzunk így, nem erényét minimalizálva.
Aztán még abban a hónapban, még a regény megjelenése előtt megtudta, hogy apja, aki könyvének egyik kulcsfigurája volt, az bizony egyben III/III-as ügynök is volt, és bizony írt jelentéseket is, nem is keveset. Ezekből a jelentésekből íródott aztán a Javított kiadás, mely a maga brutalitásában tárja föl, egy részben meghaladott rendszer ocsmányságát.
A pillanatról, amikor az elébe tett iratokból rájött az igazságra így ír: „Figyeltem magam, akár egy állatot, hogy vajon ebben a helyzetben miként fogok viselkedni, mire mit teszek, mi mit tesz velem.” Lehet, valóban így volt, de lehet, ez is csupán csak fikció, mint oly sok minden az irodalomban.
Igen, fikció, mely akár valóságos fikció is lehet, de maga a megoldás, a reakció részéről teljesen egybevág a Javított kiadás sugallta rendszermentalitással. Miközben már a javított kiadást írta, hagyta, hogy hadd guruljon a Harmonia irodalmi útján, tudva, hogy ezáltal a javítás is nagyobbat durran majd. Az apja nyomán maga is besúgóvá vált, illetve apja tartótisztjévé. Története a szocialista Magyarországról, így kerek.
Ehhez a kerekséghez afféle fogaskerékként kapcsolódik Kerékgyártó István könyve, A rendszerváltó. Írója, aki egy ideig maga is résztvevője volt ennek a rendszerváltásként előadott színházi műnek, vagy kapcsolódva, az előzőekhez, egyfajta valós fikciónak, afféle bennfentesként írja regényét, mely nem más, mint az fentebb tárgyalt aljasság és pitiánerség új keretek közt történő megjelenése. Hőse Vidra Mihály, a háttérember, aki pénzért, hatalomért vagy éppen csak unalomból, bárkit elárul és bárkivel újra szövetkezik, ha kell.
E valóságból és valóságot mímelő fikciókból egy olyan kép tárul elénk a rendszerváltás huszonöt évéről, amivel nincs kedvünk szembesülni éppen úgy, ahogy nincs kedve a múlt rendszert idealizálóknak szembesülni Esterházy könyvében feltáruló valósággal.
E két teljesen különböző közegből, különböző stílusú és kvalitású írótól jövő regények, majd egy évszázadot foglalva keretbe, egyfajta dodonai jóslatként lebegteti várható jövőnket.
E jóslatból bármi és az ellenkezője is kiolvasható, de leginkább az, miként a költő írja:
Tudtuk, hogy az ember esendő
S nagyon adós a szeretettel:
Hiába, mégis furcsa volt
Fordulása élt s volt világnak.
Ady
Tudjuk, az ember esendő, nem tud ellenállni, sem a pénznek, sem a zsarolásnak, s legkevésbé képes arra, hogy korrigáljon, ha kell, a cselekedetén, ha az kell, akkor pedig a meggyőződésén.
Vannak, akik ezt pontosan tudják, s már ácsolják a következő vérpadot, melyre egy arra szánt tavaszon, vagy őszön mindannyian önként, újra felsétálunk.