Korunk egyik nagy találmánya, a rengeteg remek percet okozó kitálalás. Általában valami ismert ember tálal ki, vagy róla tálalnak ki. Az ismert emberség, a valóság show-ban káromkodtam, pucérkodtam, szexuálkodtamtól a valódi teljesítményekig terjedhet. Ekképpen a kitálalás maga is sokféle lehet.

Például megtudhatjuk, hogy az ismert ember soha nem szerette a lekváros palacsintát, ám ezt az édesanyjának nem merte bevallani. Most azonban, hogy az anyja tragikus hirtelenséggel elhunyt, gyötri a lelkiismeretét, hogy időnként csak azért nem látogatta meg, hogy ne kelljen lekváros palacsintát ennie. 

E látszólag pitiáner dolog mögött is valódi emberi érzések, tragédiák húzódhatnak meg, melyekről általában ismert személyeket, akár pszichológusokat is megkérdeznek.

Természetesen a kitálalások időnként nagyon komoly dolgokat is a felszínre hozhatnak, jelenleg is egy ilyennek lehetünk tanúi (#metoo), ám ebbe most nem bonyolódnék bele.

Már csak azért sem, mert igazából a kitálalások minden fajtáját, a szimulált világ elméletének bizonyítékaként látom.Elég régóta van egy olyan gondolatom, hogy egy kitalált világban élünk és mindig csak annyit látunk belőle, amennyit éppen meg akarnak mutatni nekünk.

Gondoljunk csak nagy tudósainkra, Da Vinci, Einstein, Higgs és még sokan mások, előálltak olyan új, akár előzmények nélküli elméletekkel, amelyeket aztán később sikerült részben vagy egészében bizonyítani. Mintha valaki csak szócsőként használta volna őket, bedobva a köztudatba bizonyos elméleteket, hogy aztán szépen megvizsgálhassa, mit kezdünk velük.

Mostanra miként a kitálalás, a szimulált világegyetem is a címlapokra került. Valaki játszik velünk, segít tökéletesíteni a világunkat, aztán elrontja, megteremtve az esélyt az újrakezdésre.

Ehhez akár még a reinkarnáció tana is hozzákapcsolódhat, a szimulációban a karaktereknek, mint a számítógépes játékokban, mindig újabb pályákat kell teljesíteniük.

Én most éppen a hülyeségeket írok pályán vagyok, és fogalmam sincs, hova kerülök, ha teljesítem és hova, ha nem. Lehet, akkor büdös bogárként kell elkezdenem visszakapaszkodni a hülyeségeket írogatok pályáig.

Nem tudhatom, nem tudhatjuk.

Lehet, erre utal a tao tanítása is, miszerint az a lényeg, hogy menj az úton és nem az, hogy az út hova visz.

Lehet, valahol egy virtuális kéz szorgalmasan nyomogatja a reset gombot és mi újra és újra nekifutunk egy játéknak, amiben soha nem nyerhetünk.