Kölcsönzött a név, amelyet viselünk, kölcsönzött a kenyér, amelyet eszünk, kölcsönzöttek vagyunk mi magunk, mezítelenül beletartatunk az idegenségbe, és csak aki minden kölcsönzött cicomát levetett magáról, csak az pillantja meg a célt, az szólíttatik a célhoz, hogy végérvényesen egyesüljön a nevével.
Hermann Broch
Igen, vissza kellene térni az egyszerűhöz, a bonyodalommenteshez, a nem túlmagyarázotthoz, de lehet-e? A körülöttünk kavargó megvadult világ vajon elfeledhető-e, elhagyható-e?
Bizonyosan elhagyható, de nem könnyen. Mindenünnen információ zúdul ránk, ha nem zúdul, akkor pedig megkeressük, és meg is találjuk azokat az információkat, amire semmi szükségünk. Mit csinált, x vagy éppen y, zenebohóc, színész, kvíz házmester, szilikon királynő? Valamit biztosan csinált, karambolozott, verekedett, drogozott, vagy csak elfelejtett bugyit venni, aztán elfelejtette, hogy nincs rajta, szóval csupa fontos dolgot tudunk meg. Miként Hobo énekli: „Amíg van kenyér, s a disznó kövér, … Mondd, kit érdekel, hogy ki vagyok én?” Mondhatjuk, senkit, általában még magadat sem.
Fontos-e, hogy megtudd, a kölcsönzött identitás mögött ki van? Igazából nem, végig élheted az életedet munkakezdéstől, munkavégzésig, nem fontos hírtől nem fontos hírig anélkül, hogy egy pillanatra is tisztában lennél a benned lakó lehetőségekkel.
Az ember miközben hihetetlen dolgokat ért el a technikai fejlődésben, aközben megmaradt ösztönlénynek. Nem is tudja, hogy ezt mennyire kihasználják a marketing szakma művelői. Bizony, az orránál, a fülénél és a szeménél fogva vezetik az embert.
Ezeket a praktikákat nem könnyű felismerni, de azért nem is lehetetlen, csupán annyi kell, hogy az ember tisztában legyen azzal, ki ő, és mit szeretne. Na, a többségnek ez nem fog menni, van, akinek azért, mert nem is tud róla, hogy mehetne, másoknak azért, mert elégedettek a kölcsönbe kapott identitásukkal, és nagyon sokan – bár szeretnék, de – nem képesek rá.
Ennek az utolsó csoportnak árulják a különböző sorsfordító könyveket, tanfolyamokat, filmeket. Ez az a csoport, amely mindent megtesz, illetve megvesz, hogy elérje a célt. Ám hiába minden, a többségnek ez csupán egy vágy marad, mert elhiszi a könyveknek, a tanfolyamoknak, hogy meg lehet spórolni az időt, hogy meg lehet spórolni a munkát, elhiszik, hogy mehet könnyen is.
Nem mehet, és főleg a mi korunkban nem mehet. A legjobb technika sem ér semmit, ha nincs hozzá idő, megfelelő hely és alázat. Ezek nélkül csupán hamvába holt próbálkozások serege lesz a szándékból. Most arról nem is beszélek, hogy a legtöbb guru (életvezetési tanácsadó, stb.) simán megvezeti az embereket. Olyasmiről ír, beszél, amiről nem is tud, vagy nem eleget tud. Hogy is mondta Lao ce? „A tudó nem beszél, a nem-tudó beszél.” Ha valaki elolvassa néhány magyar életvezetési sztár könyvét, akkor könnyedén ráismerhet arra, hogy tanácsaik, bölcsességeik jelentős része, valamelyik keleti vallás szent könyveiből származik. Ám nem azt írják le, hogy olvass Buddhát, Bhagavad-Gitát, zen koanokat, Bibliát, inkább kicsemegézik, mai nyelvre konvertálják, s aztán eladják saját okosságként. Mondhatom, jól teszik, hiszen a világ, és benne az ember úgysem változtatható meg egy pillantás alatt, akkor miért ne igazodnának a fogyasztó társadalomhoz, és miért ne árulhatnák a megváltást pénzért?
Mit tehetünk hát, ha mégis tenni akarunk, ha le akarjuk vetni a kölcsönbe kapott önazonosságunk?
Amennyiben, most elkezdenék ezzel kapcsolatban tanácsokat adni, akkor ugyanabba a hibába esnék, mint a fent bíráltak, inkább Weöres Sándort idézném:
Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra.
Az igazság nem mondatokban rejlik, hanem a torzítatlan létezésben.
Az öröklét nem az időben rejlik, hanem az összhang állapotában.