Már a harmadik nap vacsorájára készültek a Tátrában. Vladislav mondta is a haverjának Frankónak, hogy ma este biztosan felszedi a pincér csajt. Volt egy jó kiállású, fekete pincérlány, aki már az első alkalommal is sokat sejtetően mosolygott rá. Kedves arca volt, de csupán átlagos, viszont elég magas volt, széles csípővel, méretes mellekkel, szóval pont olyan 20 éves srácnak való.
– Aztán hogyan akarod csinálni?- kérdezte Frankó
– Szerintem itt is tanítanak oroszt, szóval valamennyit tud szerintem oroszul, meg ez a szlovák is szláv nyelv, szóval hasonló.
– A baj csak annyi, hogy te nem tudsz oroszul.
– Цель Мэри – хорошо учиться.
– Ez meg mi a szart jelent?
– Azt jelenti, hogy Mária célja jól tanulni. Ez volt a középiskolában az első lecke címe, nagyjából ennyit tudok, de van egy jó tulajdonságom, vizsgahelyzetben jól teljesítek, lehet ezek a jó csöcsök kihozzák belőlem a rejtett orosz tudást.
– Hát a motivációdat elnézve, akár orosz tolmács is lehetsz. – mondta röhögve Frankó, miközben megbűvölve nézte a ringó csípő felett közeledő melleket.
– Я могу подождать вечером- hebegte el Vladislav a pincérlánynak, amikor letette eléjük a sört.
A lány csak annyi mondott da, majd elvörösödve gyorsan elment.
– Ez mi volt? -kérdezte Frankó.
– Mi lett volna, megkérdeztem megvárhatom-e, és azt mondta igen.
– Biztos?
– Biztos, azt mondta da hallottad, azt még a te szűk agyad is tudja, hogy igent jelent.
– Persze tudom, de biztos jól kérdezted, nem valami másra válaszolt?
– Nem, szerintem, ha mást is kérdeztem, ő pontosan arra válaszolt amit kérdezni akartam.
– Legyen szerencséd.
Az étterem lassan kiürült, Vladislav már csupán magában üldögélt, Frankó is elment. Egyszer csak sietve odalépett hozzá a lány.
– приехать- mondta. Vladislavnak fogalma sem volt mit jelent, de a testbeszéd azt sugallta, gyere utánam. Az étterem mögé mentek, a lány a szemetes edényekre mutatott és elment. Vladislav remélte, hogy nem azokban kell elbújnia, megállt hát a kukák mellett és várt.
Jó sokáig kellett várnia, egy idő után arra gondolt, hogy elmegy, de aztán eszébe jutott a lány melle és csípője, és úgy döntött mégis marad. Több mint félóra telt el, amikor végre megjelent. Nem szólt semmit, se oroszul, se máshogy, csak átölelte a nyakát és szájon csókolta. Aztán húzni kezdte maga után. Vladislav átkarolta és a válla fölött átnyúlva megfogta a mellét, a lány nem tiltakozott. A szálloda melletti eléggé lepusztult három emeletes épülethez mentek, Vladislav úgy sejtette a hátsó bejáraton osontak be, biztosan tilosban járnak, gondolta. Egészen a harmadik emeletig botorkáltak, a majdnem koromsötét lépcsőházban, minden fordulóban megállva, kicsit tapizni és csókolózni. Az utolsó fordulóban a keze már a lány bugyijában matatott, ami csupa lucsok volt.
Maga az éjszaka, illetve az eleje fergeteges volt, a lány, mint egy forgószél ügyködött a saját és Vladislav élvezetén, ami után a fiú beleájult az álomba. Valamikor kora-reggel a lány felrázta. Mondott valamit, Vladislav nem igazán értette, de a rémült tekintetéből arra következtetett, hogy túl sokáig maradt. Megértette, hogy a lány azt akarja, sötétedésig maradjon a szobában.
– да,да.- mondta meggyőzően, majd alányúlt és megcsókolta, a lány vadul visszacsókolt, aztán sietve elment.
A fiú ott maradt, de abban biztos volt, hogy nem fog estig várni. Körülnézett a szobában. Olyan kollégium jellege volt. Volt benne három ágy és ránézésre lakói is voltak, azon gondolkodott az este merre lehettek. Mindegy is volt, az éjszakai élményektől megborzongott. Két nap múlva irány haza, ha szerencséje van, még egyszer része lehet a forró forgószélben, de nem volt benne biztos, hogy akarja-e újra. Nem volt naiv, pontosan tudta, hogy a lány nem tőle volt ennyire megvadulva, hogy valószínűleg mindig valaki más az alanya ennek a féktelen tűznek. Legyintett egyet. Aztán kinézett az ablakon.
A szálló azon oldalán voltak, ami a fenyvesre nézett. A háttérben kék hegyek, de a közelben jótékony árnyék. Kihajolt az ablakon, odalenn nem látszott semmi. Szeme tovább kúszott a falmentén, az épület sarkán egy csatornát látott, azon talán lejuthatna. Úgy négy ablaknyira volt.
Nincs mire várni, gondolta, az éjszakai testgyakorlástól a gyomra is jobban korgott a szokásosnál. Kilépett a folyosóra. Annak a látványa még a szobáénál is lehangolóbb volt. Szerencsére a végén egy ajtó látszott. Egy erkélyre jutott, ami elég széles volt. Az eldobált csikkekből arra következtetett, hogy itt szoktak dohányozni a lakók. Az erkélytől egy méternyire a villámhárító vezetett a mélybe.
Vladislav elgondolkodott, hogy jó ötlet-e lemászni rajta. Biztosan itt akarja-e végezni 20 évesen, egy kósza kaland után, csak azért, hogy egy láthatóan szexmániás lányt ne buktasson le.
Aztán a gyerekkora jutott eszébe, a fák, amiket megmászott, diófa, cseresznyefa, meggyfa, körtefa, mindenfa. A legnagyobb famászó hírében állt, de a patakparti nyárfákkal jó ideig nem próbálkozott. Aztán egyszer, amikor már megunták, a patakra saját maguk által épített gát képezte kis tóban való fürdést, és csak üldögéltek a parton, éppen Frankó vetette fel, hogy milyen szépek a nyárfák, kár, hogy nem lehet rájuk felmászni. Ő pedig gyanútlanul csak annyit mondott, miért ne lehetne, és ezzel besétált a csapdába. A többiek azonnal piszkálni kezdték, hogy még ő, a nagy famászó bajnok sem tudna felmászni a legnagyobbra.
Persze Vladislav már tizenhárom évesen sem az a srác volt, aki meghátrál némi nehézségtől. Nézte a hatalmas fát, aminek az első ága is három méternél magasabban kezdődött, a törzse pedig olyan vastag volt, hogy azon nem lehetett felkúszni. Körülnézett, a patak túlsó partján volt néhány fűzfa, az egyikről letörött egy elég nagy ág. Azonnal meglett a terv és már indult is az ágért, amikor a többiek látták mire készül, segítettek és a nagydarab ágat a fűzfához támasztották.
Azóta sokszor gondolt már erre a diadalra és mindig megfogadta, ilyet többet nem csinál. Felfelé még viszonylag könnyen haladt, az egymástól meglehetősen messze lévő ágakon húzta magát egyre feljebb. A csúcsig ugyan nem jutott el, mert ott fenn az égben az ágak már veszélyesen vékonyak voltak, de elég magasra jutott ahhoz, hogy a többiek a biztatás után könyörgésre fogják, hogy forduljon vissza. Fölfelé mindig könnyebb, ezt tapasztalt famászóként jól tudta, ám a nyárfáról lejutni felért egy rémálommal, ötször vagy hatszor is megállt remegő izmokkal, szívében egyre erősödő halálfélelemmel. Végül lejutott és ezzel ő lett a nyár hőse. Azóta hét év telt el és nem érezte soha többet azt a tiszteletet, csodálatot, amit az a famászás hozott neki.
Most itt állt, nézte a kicsit több mint egy méterre lévő villámhárítót. Ez nem lehet gond, erősebb, nagyobb is vagyok, gondolta és átlépett a korláton.
Amikor viszonylag könnyedén leért, elindult megkeresni Frankót. Mielőtt elkanyarodott az út, még visszanézett. A harmadik emelet elég magasan volt, túl magasan ahhoz, hogy valaki, ha csak nincsen életveszélyben, lemásszon az oldalán. Miért is nem jöttem lépcsőn, kérdezte magától. Aztán elmosolyodott, mert az, hogy valakinek összejön egy pincérlánnyal, az az itt nyaraló fiúk bármelyikével megtörténhet. Az ilyesmivel csak a bénák dicsekszenek, de az, hogy lemászott a harmadikról a villámhárítón, az már valami, az színezhető, mesélhető történet. Ezért szerették őt a többiek, mert mindig, minden helyzetre volt egy története.
Aznap este egy discóban, egy szőke, bögyös, endékás lány, miközben hullámos fürtjeit és kreolra barnult arcát simogatta, azt kérdezte:
– You are a gypsy?
– Yes. – felelte Vladislav a szokásos pragmatizmusával, aztán azt gondolta, de hülye nem, és kézen fogva kivezette a lányt a fenyvesbe.