A pokol kapuja még várhat egy kicsit, hiszen úgyis csupán szimbolikus állomása ennek az utazásnak.

Az előző fejezetekben már esett pár szó a szavakról, a helyes és helytelen mondatokról. Az emberi létezés egyik nagy találmánya a beszéd. Segít, hogy a gesztusoknál, grimaszoknál és egyéb testi jeleknél több információt adhassunk át egymásnak. Ám ez a lehetőség egyben csapda is, mert ha már vannak szavaink, akkor használjuk is őket, és bizony nagyon gyakran feleslegesen.

Amikor Polonius megkérdezte Hamletet: Mi az, amit olvas, fönséges úr?, Hamlet csak annyit válaszolt: Szó, szó, szó. Aztán kifejtette olvasmánya feleslegességét. Erre jött az elhíresült válasz: Őrült beszéd, de van benne rendszer.

Igen, a fecsegésben is sokszor van rendszer, egy sajátos logika szerint felépülő rendszer. Ám attól, hogy egy mondatfolyam logikusan épül fel, még egyáltalán nem biztos, hogy bármilyen nélkülözhetetlen információt is tartalmaz.

Vegyük például, hogy a férj hazaérve elmeséli, hogy egy elromlott közlekedési lámpa miatt nehezen tudott kikanyarodni a főútra. Bármilyen pontosan meséli el a dolgot, mivel a felesége aznap már nem fog arra menni, sőt általában soha nem jár arra, így az információ bő lére eresztve éppen olyan felesleges, mint röviden.

Amennyiben végiggondoljuk az előző példát, rájöhetünk, hogy a nap folyamán elmondott szövegeink többségükben csupán szavak, melyek nem változtatnak semmin, ám még ilyen ártalmatlan közlések által is hatnak ránk.

Mert a szavak fontosak, képesek jó vagy éppen rossz érzéseket kelteni bennünk. Képesek arra, hogy érdemben befolyásoljanak bennünket döntéseinkben, gondoljunk csak a politikusok vagy a kereskedelmi ügynökök mantráira.

Nagyon nehéz megtalálni az egyensúlyt akkor is, ha valóban fontos dolgokról van szó. Gondoljunk csak az értekezletekre, amikor úgy éreztük, hogy a kapott információ nem volt elegendő, és képzeljünk el egy olyan esetet, amikor valamit elkezdünk részletesen megvitatni, és nem érünk a végére, mert minél több információ, nézőpont kerül elő, annál bizonytalanabbak leszünk a megoldással kapcsolatban.

Mert a nyelv, a szavak nem önmagukban léteznek, hanem bennünk működnek. A beszélő és a hallgató akár egyetlen szót is teljesen különböző módon értelmezhet. A beszélő azt mondja: asztal, ő az étkezőjében található nagy méretű tölgyfa bútordarabra gondol, ám a hallgatója, aki egy apró lakásban lakik, egy egyszerű, kétszemélyes asztalt képzel el. Tehát a mondanivaló tükrében további szavakra lehet szükség az asztalra vonatkozóan.

Még bonyolultabbak a dolgok, ha a beszélgetés az érzelmekről szól. Az érzések még nehezebben kifejezhetők, körülírhatók, mint a tárgyak vagy a különféle munkafolyamatok, eljárások. Ezért van az, hogy az érzelmekről folytatott beszélgetések oly gyakran siklanak félre, ilyenkor bizony a kevesebb beszéd néha több.

Minél inkább elmerülünk ebben a témában, annál inkább láthatjuk a csapdákat. Biztosan sokan láttak már nyelvtanuláshoz használt szókártyákat. A szókártyák egy-egy szó megtanulását segítik egy a szó jelentését legjobban kifejező képpel, ábrával. Pohár, mondja a felirat, és mutatja a kép. Ám ebben a pillanatban azt is láthatjuk, hogy a tárgy már ilyen egyszerű körülmények hatására is fogalommá válik, mert a pohár nem csupán tárgy, hanem a különféle italokhoz és italfogyasztási szokásokhoz kapcsolódó fogalom is. Mert hányféle pohár van, hányféle ital, amit ihatunk belőle, és hányféle alkalom, amikor iszunk. Egy szó és benne ezernyi lehetőség.

Álljunk hát meg egy pillanatra, és gondoljuk el: több ezer szó után közelebb jutottunk-e a címben megfogalmazottakhoz? Eljutottunk-e oda a szavak által?

Valljuk be, nem nagyon. Személyiségünk állandóan a körülményekkel van elfoglalva, mindig fontosabb, ami körülvesz bennünket, mint ami bennünk van, illetve az sem igaz, hogy bennünk van, inkább fogalmazzunk úgy, hogy befele fordulva lenne megtapasztalható.

Az igazságról, bármit jelentsen is, már tudjuk, hogy létezik, ám még nem tudjuk, mi az. Azt azonban biztosra vélhetjük, hogy bármilyen logikusan összerendezett szavainkkal sem írhatjuk le pontosan. A szavak csak a keresésig juttathatnak el.

Ezen kis kitérő után már odaléphetünk a pokol kapujához.