A medencében ülve, a nő mögötti tájat nézte. A nő folyamatosan beszélt, 17 órája ismerte, abból a szeretkezést és az alvást leszámítva folyamatosan mondta. A férfinak az volt az érzése, hogy így próbál valamilyen lelkiismeret-furdalástól szabadulni. Időnként azt gondolta, ezt a furdalást ő okozta azzal, hogy egy órás iszogatás után ágyba vitte, de tudta ez csupán, nagyképű feltételezés. Valami más motiválta ezt a gyónást, ami persze lehet nem is igazi gyónás volt, mert ahogy ő tudta, ott nem hazudnak az emberek és valamiért azt érezte, hogy a nő csak kiszínez valamit, miközben más dolgokat elhallgat.
A nő mögött a táj felséges volt, a Dunával, a zöldellő hegyekkel, igazi jó hely egy újrakezdéshez.
– Figyelsz te rám egyáltalán?- kérdezte a nő. Az arca szép volt még így is hogy vizes, hátul összefogott barna haja rálapult a fejére. Különleges arca volt, szépen vágott zöld szemekkel.
– Persze, hogy figyelek.
– Nem éppen úgy nézel ki, a mögöttem lévő tájat bámulod.
– Igen,de tudod az embernek több érzékszerve is van, a szememmel nézek, a fülemmel hallgatok, például képes vagyok vezetni és közben telefonálni, és se nem karambolozok, sőt még arra is emlékszek miről beszéltem.
– Lehangolók ezek a mérnöki dumáid.- a nő szinte szerelmesen néz rá, persze tudja, hogy ez lehetetlen, de mégis azaz érzése – Az a szerencséd, hogy ilyen jó pasi vagy, különben itt hagynálak.
– Igen. Neked meg az a szerencséd, hogy ilyen jó nő vagy különben nem hallgatnám az exedről ezt a végtelen sagát.
– Szóval unod?- a nő kicsit arrébb húzóik, a férfi utána fészkelődik, és belenyúl a bugyijába.
– Nem, igazából nem unom, mert látszik rajtad, hogy magyar bölcsész vagy, olyan élvezetesen tudod mesélni, és tényleg szép is vagy, de a táj is szép.- a nő nem húzódik el a kezétől, inkább hozzá nyomja magát a tenyeréhez.
– Jó akkor mesélj most te is magadról. Azt már tudom, hogy hegesztőmérnök vagy, hogy az mi, azt ne magyarázd el. Inkább magadról mesélj, mit csinálsz amikor nem mérnökösködsz, van-e barátnőd.
– Mivel foglalkozok? Szeretek bringázni, hetente kétszer konditerembe járok, focizunk is a haverokkal…- ez már egyszerűbbnek tűnik, ha nem a munkáról kell beszélni. A férfi valamiért, csak a tanult szakmáját árulta el este, és most sem szándékozott beszélni arról, hogy igazából pár éve már abból él, hogy reményt árul, reményt, amiből csak keveseknek lesz valóság. Valamiért nem volt büszke erre, pedig a BMW, a jó lakás, a menő cuccok miatt, akár büszke is lehetett volna, de nem ment. Mindig várta a pillanatot, amikor abbahagyhatja. Persze tudta, bármikor befejezhetné a reménykufárkodást, de még nem volt képes rá. A könnyen áramló pénz túl nagy csábítás volt.
A nő egyre erőteljesebben dörzsölte magát a tenyeréhez. A férfi most már biztos volt benne, hogy nem igaz a történetének az a része, miszerint a vőlegénye az esküvő előtt pár nappal visszakozott és ő most egyedül tölti a befizetett nászutat. Mindegy, gondolta és tovább mesélte a biciklitúrákat, a természetben való kerekezés élményét.
A nő szájába harapva, csendben élvezett el, a férfi körül nézett, valószínűleg senki nem látta. Így augusztus vége felé már nem volt telt ház, a szálloda csak olyan félházas lehetett, a medencében pedig csupán három nyugdíjas pár volt, akik folyamatosan nevettek valamelyikük történetén.
– Ez jól esett.- ölelte át a nő. Közben arra gondolt, talán el kellene mondania ennek a szépfiúnak, hogy a vőlegényével már több, mint fél éve összeveszett, mert rajtakapta a barátjával, és ezt a hetet az apjától kapta, aki az új feleségével akart eltölteni itt pár napot, de valami közbejött neki. Majd elmondom, ha komolyra fordul a dolog, gondolta.
A férfi már nem beszélt. A nő is hallgatott. Pár száz méterre, a Duna csendesen hömpölygött a Fekete tenger felé. A férfi azon gondolkodott, vajon az őszinteség miért olyan nehéz, még akkor is, ha az igazságnak éppen semmi tétje nincs. Aztán megállapította, hogy ilyenkor igazából csupán annyi történik, hogy az ember önmagát védi meg önmagától, egy kis hazugsággal. A túlparti hegyek, mintha bólintottak volna. A férfi kilépett a vízből és elindult a bár felé, kért egy konyakot, aztán leült ahhoz a vörös hajú nőhöz, akivel már a vacsoránál is szemezett, de aztán a bárban már nem találta, így kötött ki a barna mellett.
Még két nap, aztán mehet vissza reményt árulni, gondolta, miközben a kék szemekbe nézve bemutatkozott.
A medencében, a nő szeméből apró bánatfolyók indultak a termálvíz felé, igazából nem a férfit siratta, hanem magát. Kicsit később megfordult és megállapította, hogy a férfinak igaza volt, a látvány a folyóval és a hegyekkel valóban lenyűgöző. Egy jelképes mozdulattal belehajította bánatát a Dunába, hadd vigye a víz, a tét nélküli hazugságokkal együtt.