Amikor felébredt még sötét volt. Az ággyal szemben lévő falióra sem látszott. Felkelt, közelebb lépett az órához és egy pillanatra felvillantotta a zseblámpát. Hat óra múlt 5 perccel. A nap csak fél nyolckor kel, de egy félóra múlva már kezd majd derengeni.
Nagyon feszült már a hólyagja elindult a WC felé, de rájött, lehet, hogy nincs víz, ezért először a fürdőszobába ment, megnyitotta kicsit a csapot, semmi. Na most öltözhetek fel. Gyorsan tapogatva összeszedte a ruháit. Már több, mint egy hete csak időnként pár órára volt áram, olyankor megpróbált mosni, feltöltötte az eszközeit, bár sok hasznukat a lámpákon kívül nem vette.
Odakinn, megkönnyebbülten engedett a szorításnak, közben nézett a sötétségbe. Amikor végre elfogyott, az éjszaka felgyülemlett salakanyag, elindult fáért, csak egy kis kosárra való volt, mert tegnap a benzin is kifogyott és nem tudott többet felfűrészelni.
Mindegy gondolta, egy kicsit ez is felmelegíti a szobát. A vaskályhát, amibe begyújtott, még valamikor egy lomtalanításból szerezte, mióta megvolt a garázsban állt, csak pár napja üzemelte be, miután sikerült pár köbméter fát szereznie. Persze a fa nem volt felfűrészelve, de ezeknek a két méter hosszú daraboknak is örült, így legalább nem hűlt ki nagyon a szoba.
Nézte az éledező lángokat, gyermekkora jutott eszébe, amikor már elég nagy volt hozzá, hogy megengedjék ő gyújtson be, akkor érzett ilyen örömöt. A tűz tánca és a kályhából áradó meleg mindig boldogsággal töltötte el. Egy kis lábosban a tartalékba eltett vízből annyit öntött, hogy ellepje azt a pár krumplit, ami belefért. Napok óta nem evett mást csak krumplit, amiből csak azért volt két zsák tartaléka a pincében, mert az egyik ismerőse, akinek tett pár szívességet, ezt hozta cserébe, mivel pénzt nem akart elfogadni. Volt még két szál kolbásza is, meg egy féltábla szalonna. Ezzel talán kihúzom, amíg helyre jönnek a dolgok, gondolta.
Az órára pillantott, mindjárt hét. Bekapcsolta a kis elemes rádiót, amit még valamilyen alkalomból kapott és amit, ennek az őrületnek a kezdetéig soha nem használt. Csupán sistergés hallatszott az apró masinából, tovább tekert valami működő állomást keresve, aztán pontban hétkor felhangzott egy rövid, de annál idegesítőbb szignál.
„Rendkívüli híreinket hallják. Az teljes elektromos hálózatot még nem sikerült helyre állítani, így a lakosság egyelőre csak rövid időre kaphat áramot, ez az időszak körzetenként változik, az adott körzetre vonatkozó időpontokat, minden utcában, több helyre is kifüggeszti a szolgáltató. Mindenkit kérünk, hogy a saját érdekében tájékozódjon. A benzinkutak és a nagyobb bevásárlóközpontok már reggel nyolctól, este nyolcig nyitva lesznek, a várható nagy sorokra tekintettel, kérünk mindenkit, hogy fegyelmezetten várakozzon amíg sorra kerül.”
Felveszi a kabátját, sapkát, kesztyűt is húz, hideg van, mínusz öt fok. Előveszi a biciklijét, előkeresi a két üres benzineskannát, zsinórból fület köt rájuk, hogy fel lehessen akasztani a kormányra. Aztán elindul benzinért. Először arra gondolt kocsival megy, de annak a tankja tele van. és azt feltételezi, lehet, hogy most sem kap és akkor kár lenne fogyasztani belőle, jól jöhet az még vészhelyzetben, meg egy kis mozgás úgy sem árt. Az egyik lámpaoszlopon meglát egy kifüggesztett lapot, átnézi. Az ő utcájában a következő két hétben délután egy és három, valamint éjjel egy és kettő között lesz áram. Jó tudni, mormogja.
Míg kényelmes tempóban teker a benzinkút felé, azon meditál, lesz-e még jobb és ha igen mikor. Átgondolja az elmúlt év eseményeit és arra jut, hogy jobb, egy ideig még biztosan nem lesz. Persze, öt nap után végre van benzin és már legalább azt is tudni, mikor lehet áramra számítani, de tudja, hogy ez nem visszarendeződés, csupán pillanatnyi enyhülés.
A kútnál kevesebben vannak, mint várta, talán mindenki zsúfoltságra számít, ezért kivár. húsz perc alatt sorra kerül.
Otthon kezébe veszi a flakont, amiben a keveréket szokta tartani a fűrészhez, de hirtelen ötlettől vezérelve, a két kannát beteszi hátra a kocsiba és mellé rak még egy üreset. Bemegy a kazánházba, megkeresi a slagot, aztán kinyitja a csapot hadd folyjon a víz a tuja tövébe.
Bent előveszi a bőröndjeit, és szépen pakolni kezdi a holmijait, alaposan átgondolja, mire lesz szüksége és mire nem. A végén még mindegyik tetejére betuszkol pár könyvet. Mindent alaposan bezár.
Elindul a szürkületben, különösebb cél nélkül, csak az irány van meg egy ideig nyugatnak, aztán délre. A határ előtt még talál egy benzinkutat megtankol, az üres kannát is tele teszi. Amikor tovább indul bekapcsolja a rádiót, tudja, lehet utoljára hallgatja. A szokásos hülye zenék mennek, de ezek most az utolsó szálak, amik még ehhez a földhöz kötik. Éppen átgurul a határon amikor a zene megszakad.
Rendkívüli hírek, a bemondó izgatottan, dadogva mondja, pár ezer kilométerre keleten, felrobbant egy atomerőmű, a következő napokban senki ne mozduljon ki a házából, lakásásból, minden postaládába jód tablettákat dobnak a hatóság emberei, a mellékelt adagolási utasításokat mindenki tartsa be.
Lekapcsolja a rádiót, nem gyorsít fel, tudja kimért vezetési stílussal juthat adott költséggel a legmesszebbre. Talán sikerül megmentenie magát, de azt még nem tudja, mi végre.