Most kicsit unalmas téma jön, a szabályok hasznáról fogok írni, lehetőleg szabályosan. Ezzel próbálom megfricskázni a szabályt, amely szerint és mindig érdekesen írok.
Íme, máris a téma mélyén vagyunk. Szabály és szabályszegés, lehet-e szabályok nélkül élni, és hasznos lehet-e néha megkerülni a szabályokat? Napi dilemma ez, amivel mindenki naponta többször szembesül, még ha nem is tudatosodik benne. Mindannyian tudatos szabálykövetők és tudatos vagy tudattalan szabályszegők vagyunk.
Magyarul emberi módon kezeljük az emberi gondolkodással létrehozott problémát. Idemásolom most kapaszkodónak, mit mond erről egyik választott mesterem, Weöres Sándor A teljesség felé című mesterművében:
„Légy szigorú önmagadhoz, de ne gyötörd természetedet. Bontsd le szeszélyeid, sóvárgásaid, nem azért, hogy nélkülük nyomorogj, hanem hogy folyhass, mint a víz, és biztos lehess, mint az ég. A szabály nem arra való, hogy beléje börtönözd magad; legyen lakószobád, szabadon ki-be járhass, dolgod szerint. A szabály semmit sem ér, ha elhatározás-szerűen viseled, ha konokul csörömpöl rajtad; a szabály akkor jó, ha érzéseidbe ivódik és finoman, hajlékonyan támogat.”
Itt akár be is fejezhetném, hiszem W. S. mesternél szebben és tömörebben én sem tudhatom összefoglalni tárgyalt témánk lényegét. Ám ha így tennék, felesleges volt belekezdenem, persze lehet, ha folytatom is, az lesz a vége.
Amióta az emberek elkezdtek társadalmakat, kisebb-nagyobb együtt élő csoportokat alkotni, szükségszerűen szabályokat is létrehoztak. Ezek a szabályok a természeti népeknél a kultúrába és a mindennapokba ivódottan szabályozzák a közösségen belüli és a külvilághoz való viszonyukat.
A modern társadalmak nagy problémája, hogy rendkívül bonyolult dolgok szövevényéből állnak össze, s emiatt egyfajta önvédelmi igényként jelenik meg a mindent szabályozás gondolata. Ma Magyarországon, ha valaki, mondjuk, egy gyárépítési projektbe kezd, tucatnyi hatóság illetékességét kell figyelembe vennie, s ezzel szabályok százainak megfelelnie.
Persze nem azt mondom, hogy a szabályok rosszak, inkább azt, hogy számosságuk és bonyolultságuk ellenére sem képesek lefedni a valóságot, mindig lesznek hézagok, ellentmondások, s ezzel mindig lesznek kiskapuk.
A műszaki dolgok szabályok nélkül, melyeket ott szabványoknak hívnak, nem is működhetnének. Fontos, hogy a kínai M8-as csavarra a mexikói M8-as anya gond nélkül ráhajtható legyen.
Ugyanilyen fontosak a közlekedési szabályok is, ám azt is mindenki tudja, hogy nem ugyanaz egy üres utcában index nélkül befordulni a hídra, vagy a négysávoson csúcsforgalomban sávot váltani irányjelzés nélkül. Ha mereven a szabályokat nézzük, nincs különbség, ha a szabályok szellemét, vagyis a közlekedés biztonságát tekintjük, akkor viszont ég és föld.
Vagy nézzük a közegészségügyi szabályokat, mivel a háromfázisú mosogatás egy sátorba kitelepült borkóstolónál nem oldható meg, ezért sokáig, sok helyen műanyag pohárból kínálták a minőségi borokat, ami a borászat írott és íratlan szabályait szegi meg, míg végül valakinek beugrott a nagy ötlet: ha a borfesztiválozóknak bérbe adja a poharat, onnantól, míg azt vissza nem adják, a tisztaságért a bérbevevő felel. Így lesz a szabályból lakószoba, méghozzá olyan, melyben egyszerre vagy kint is, bent is.
Mert fontos a szabályozott lét, ám néha a szabálybetartatók kukacoskodását nézve arra gondolok, ha rajtuk múlna, még mindig azon menne a vita, hogyan rögzíthető legbiztonságosabban a kőbalta a nyélre, s mire eldöntenék, kiderülne, hogy maga a kőbalta sem biztonságos, vagyis a hivatalok merevsége megakadályozná a fejlődést, mely létrejöttükhöz vezetett.
A hivatalok és a vállalatok is mindent táblázatokban gyűjtenek, és az azokból a különféle kritériumok alapján leszűrt információkból próbálnak meg eligazodni az adott témában. Ez bizonyos korlátok között működhet is, ám láthatjuk, a gazdasági válságokat, a katasztrófákat, csődöket és egyéb anomáliákat mégsem tudjuk elkerülni.
Nem tudjuk, mert a világ működése sokkal inkább hasonlít egy kockajátékhoz, amelyben nem véges, hanem végtelen sok eredmény jöhet ki, s a statisztika csupán valószínűsíti, de nem hibátlanul jósolja meg egy adott beavatkozás következményeit. Az emberben azonban, főleg az ember által alkotott társadalmi struktúrákban, hihetetlen igény van a tökéletes kontrollra. Mindent tudni akarunk, és mindent szabályozni akarunk, elképesztő dolgokra születnek törvények, rendeletek, és néha az átlagember számára elképzelhetetlen dolgokra jönnek létre hivatalok. Ám mindez mintha csak arra volna jó, hogy újabb és újabb próbának tegye ki az emberi kreativitást. Hiszen mire egy jogszabály, mely a kontroll céljával jön létre, törvényerőre emelkedik, addigra már megvan a kiskapu, amelyen át megkerülhető, mert az ember hajlamos mindig rövidebb utat keresni.
Kontrollra való törekvés tehát és igény a kontroll elkerülésére, ez a kettősség irányítja a modern ember életét. Az egyén azonban a tudata mélyén pontosan tudja, hogy a tökéletes kontroll elérése csak hiú ábránd, és az erre létrehozott szervezetek költségei ablakon kidobott pénzek, a világ újra és újra áthullik a táblázatok rácsain.
Persze már Orwell is megjósolta, hogy a szabályok csak úgy értelmezhetők, ha nem vonatkoznak egyformán mindig mindenkire. Alapszabály tehát: légy az egyenlők közt egyenlőbb, s a szabálykönyvek kottává lesznek, melyekből az élet neked dalol.