tépj el egy papírt
s vele a csendet
éld át
hogy múlik el sercegve
egy levél
hogy támad mozgolódás
a némaságban
aztán nézd
amint havaznak
szállnak a fecnik
szilánkjai a szerelemnek
tépj el egy papírt
s vele a mindent
aztán ne hallj
ne láss
csak érezd
az űrbenyíló
ablakok huzatát
érezd amint távoli
fekete lyukakba
hullanak
eltaszított energiáid
és többé tépned már nem kell
nincs szükség már a rítusokra
légy mint a hegy
melyről lepereg az eső
lemállik a hó s lassan
kövenként legördül önmagáról