az idő-homok
felissza életünk
tetteinktől nedves
múlt időn tétovázva
ízlelgetjük a felismerést
semmit nem értünk
kövek közt várunk
mint ki -nem-nyílt virág
csipkés árnyékok
bujkáló fények mögött
rejtőzködünk
a könyvet lapozd
ha látni akarsz
a betűk árnyékai
a sorközök fényei
meglehet minket
takarnak
rákok lábnyoma
a parti homokban
figyeld az apró
vízzel telt mélyedéseket
az egyik sánta volt
lapozz tovább
papír a papírra
sokszor tizenegy szám elején
fáradt egyesek
unottan ismét a kettesekbe döfnek