ó nap
fáradhatatlan mosónő
megfürösztesz minket
a fényben
lemosod rólunk az álmok
fanyar páráit aztán
a szélbe löttyinted
tegnapunktól szürke mosóvized
de nem tisztíthatsz meg
már gyermekként is úgy élünk
mint az aggok
emlékeink gólyalábain
egyensúlyozunk a halál felé
akár a magzat álmodunk a fényről
de nem látunk reggel
mikor fölénk hajolsz
lelkünk csipáit nem tudod lemosni
azért csak fürössz
fürössz
mert lehet köztünk egy
aki tisztább
egy aki lát