KARÁCSONY

a hideg kövön térdepeltünk
fejünk lehajtva
s hallgattuk
Mennyből az angyal…
s lehunyt szemmel fújtuk
„pásztorok, pásztorok…”
a kórus hangjai között
képzeletünk az istállóba tévedt
láttuk vajúdó Máriát
és amikor a kis Jézus feje
végre átszakította a himent
e fordított előjelű
defloreálás láttán
még zengőbb hangon énekeltünk
a gyermek sírása és az ének hangjai
szétválaszthatatlanul összefolytak
hirtelen csend lett
a templom eltűnt s eltűnt a látomás is
mi az aszfalt pusztaság közepén
ásító rakétasilóba köptünk
és öklünket az ég felé rázva
végleg lemondtunk a szeretetről.