ablakok ajtók
kitörve
mindenütt omló falak
haldokló vakolat
elfeledett homály
az üregekben
lábad hideg
akár a föld
szeretteidre gondolj
hiányuk mint
talpadban üvegcserepek
leromlott üres
tanyaház
emlékeid titkos sarkokban
vakolatporban
nem lelheted
mit keresel
moccanást igét
szavakat hitet
esteledik
a tépettszélű réseken
elszivárog a fény
a csönd marad
senki nem törli föl
lábaid vérző nyomát
ne szólj
ne ints
csak menj
távoli kutyák ugatása
s egy épp csak
beszédes gesztus hív
egy tál víz
várja fáradt lábad
egy üres négyzetméter
talán az ágyad
bezárt ablakok
meszelt falú szoba
edényzörgés
emlékeidben por rakódik
az elhűlt vacsorára