Gyermekkorom egyik meghatározó élménye volt az indiánkönyvek olvasása. Legnagyobb kedvencem, A Sós sziklák völgye volt, és annak hőse, az indián fiú, Hosszútoll. Gyerekként más léptékekben gondolkodik az ember. Nekem a régi temető körüli bozótos maga volt az őserdő. Ott játszottam újra az olvasottakat és a magam által kitalált történeteket. Saját készítésű fegyverekkel, íjjal, szekercével jártam ezt a számomra óriási vadont.
Most itt ülök a régi vadászataim színhelyén, ahova az új időkben már egy rönkasztal is került és a rejtelmes vadont is megritkították kicsit. Most is elmegy előttem egy fácán, de most már a fényképezőgépért kapok és nem a nyílvesszőért, mire készenlétbe áll a gép, a fácán elröppen, régen legalább egy lövésre futotta volna, persze találat nélkül, mint általában, most csak a fácán hűlt helyét látom a keresőben. Változnak a dolgok, de szerencsére nem tűnnek el. Nem vagyok egy nosztalgikus típus, de ezúttal valahogy jól esik régi vadászataim színterén megpihenni kicsit. Majdnem csend van, de a közeli úton időnként elhúz egy autó, ez már egy egészen más világ. A megmaradt fák, bokrok, a félméteres fű még tartják a frontot, úgy lengenek a tavaszi szélben, mint jó pár évtizeddel ezelőtt.
A két elhaladó autó közötti csendre figyelek, az így képződő töredékekből építek egy örök jelent. A somogyi tájak ifjú Hosszútolla ül itt, laptoppal, okostelefonnal, fényképezőgéppel felfegyverkezve. Nem keres mást, mint az a régi, nem keres mást, csupán az apró részletekből összeálló szépséget, az ismert dolgok változékonyságából felépülő izgalmat, a létezést, mely egy ilyen helyen egy kicsivel több lehet a hétköznapokban megbúvónál.
Hangyák másznak a lábamon, míg a padig értem, összecsípett a csalán, de nem zavar, ez is része a történetnek, ez is kell ahhoz, hogy a töredékes jelenlét összefonódhasson egy valódi jelenné.
Amikor idejöttem, azt gondoltam, majd folyni fognak belőlem a szavak, ujjaim le-lemaradnak, de nem, a lelassult világhoz lassulok én is. Túl idilli, túl szép ez ahhoz, hogy legyen mit mondani.
Egy méh száll az ujjamra, nem csak, hogy nem csíp meg, de kis rábeszéléssel még modellt is áll. Mára ennyi csak, és ez a néhány kép. A vadászat a nagy nosztalgiára most elmarad, de Hosszútoll itthon lesz itt az idők végezetéig.