A címet természetesen loptam, mint annyiszor már. Persze kicsit átalakítottam, hogy illeszkedjen a ma éppen aktuális írnivalómhoz. 

Vissza az alapokhoz, ez volt az elképzelés, mert magam is, ha a magam módján is, de elragadtattam a járványnak nevezett őrületben.

Szerencsére nekem van hova hátrálnom, ez pedig nem más, mint a könyvespolcom rejtette kincsek egyike. Robert M. Pirsig műve, A zen meg a motorkerékpár-ápolás művészete, melytől a címet kölcsönöztem. A könyv maga egy utazásba ágyazva értekezik a modern ember értékvesztéséről, pedig akkoriban (1975-ben) ez az értékvesztés még csak nyomaiban emlékeztetett a maira. A könyvben a MINŐSÉG mint megőrzendő és újrateremthető idea vonul végig. 

Erre gondoltam, miközben nekiláttam, hogy kerékpáromat, melyet magam között csak bringának hívok, felkészítsem a nehezen érkező tavaszra. Mivel sok ezer kilométer volt már ebben a konfigurációban, kellett nagyon a megújulás. Eddig az ilyen nagyobb beavatkozásokat a szervizre bíztam, ám most úgy döntöttem, megpróbálom egyedül. Azonnal szembesültem vele, hogy sima szerszámkészlettel ez nem megy, speciális darabok is szükségesek, melyeket egy másik életemből továbbhozott kedves ismerősömtől, volt munkatársamtól kölcsönöztem.

Érdekes, hogy az ember miközben vált egyik helyről, élethelyzetből a másikba, közben leváltja az emberek többségét is, ám vannak, akik megmaradnak, nem csak homályos emlékként, hanem valós létező személyként, akivel öröm összefutni.

Talán ennek is a Pirsig könyvében oly zseniálisan körüljárt fogalom, a minőség az oka. Az emberi minőség. Mert bizony van ilyen is, bár ez néha, a mai események tükrében meglehetősen meredek állításnak tűnik.

Ezen gondolkodom, míg fel és leszerelem a lánckerekeket, méretre szabom a láncot. Észre sem veszem, hogy a papucs, melyben szabadidőmben télen és nyáron is közlekedek, ilyen hosszas ücsörgő kint-létnél, jéghidegre fagyasztja a lábujjaimat. Itt jön a zen, ha teszel valamit, tedd átéléssel és akkor lehet, belőled is kipiszkál valamit az idő. Addig is megtapasztalhatsz egy létformát, mely több és igazabb a hangzatos bölcsességeknél. 

Mert nem lehet mindenki zen szerzetes, és nem is kell, hogy az legyen. Ám mindenkinek megadatott az elmélyülés képessége. Ehhez nem kell más, csak valamilyen tevékenység, melyet átélve végez. Mert bizony a minőség ott rejlik valamilyen formában mindannyiunkban.

Utazás az életünk, kis és nagy dolgokban egyaránt. Persze nem egyszerű átélni minden pillanatát, ezért kell kisebb léptékben kezdeni. Csavartól csavarig, lánckeréktől lánckerékig. Lépésről lépésre az ügyetlen kezdetektől a profi mozdulatokig. A szétszórtságtól, a minőségig.

Milyen érdekes, hogy Pirsigre is nagy hatással volt Nietzsche, mintha az ő huszadik századi utazása is lenne a könyv. „Ha elég sokáig bámulsz a szakadékba, a szakadék visszabámul rád” – mondta Nietzsche, ez akár zen koan is lehetne, de nem csak lehetne, hanem az is. Megfejthetetlenül megfejthető. Mert miként még a legbonyolultabb műszaki szerkezet is végtelenül emberi, úgy a legmegfejthetetlenebb rejtvény is könnyedén megfejthető, ha végigmegyünk az úton, melynek a végén megszületett.

Miként a lánc precízen, de hajlékonyan összekapcsolódó szemeiből létrejövő, erőt közvetítő szerkezet, úgy kapcsolódhatunk össze a többi láncszemmel kívül és belül. Mint József Attilától A kozmosz éneke, melyben a pontosan kapcsolódó verssorok hoznak létre egy új, mégis ismerős, mégis valóságos, és nagyon emberi világot.

Ilyen az, ha Pirsig, Nietzsche és József Attila segítik az embert a bringaszerelésben, a végeredmény nem is lehet más, csak egy kalandra hívó, precízen suhanó gépezet.