Egy remek rendezvényen vettem részt a minap. A Polgári Casinoban „Ment-e könyvek által a világ elébb” címmel és mottóval, beszélgetett egymással két könyvkedvelő, s egyikük bemutatta terjedelmes könyvgyűjteményének néhány figyelemreméltó darabját. A beszélgetők nevét azért nem említem, mert írásom nem velük vitatkozik vagy ért egyet, hanem körül járja a témát, vajon befellegzett-e a könyveknek?
A címül, mottóul választott Vörösmarty verssor, diák korom egyik kedvenc költeményéből, a Gondolatok a könyvtárból ered. Ezt a verset betéve tudtam, és időnként, emlékeztetőül, elmondtam magamnak, mindig más hangsúllyal, hangszínnel, így próbálva utána járni, a benne feszülő kérdésnek, „Mi dolgunk a világon?”, és megfejteni, vajon a könyvek a legjobb hordozói-e a világ megjobbításának, jelentsen ez bármit, vagy csupán arra a kérdésre képesek-e választ adni a könyvek, hogy ez a megjobbítás, valójában mit jelenthet, van-e ilyen megfejtése a dolgoknak?
Csütörtök este a könyvek jövőjével kapcsolatban, egy nem túl derűs kép fogalmazódott meg, de vajon mennyire voltak a könyvek, úgy általában, a világ fejlődésének részei?
Gutenberg előtt a könyvek kézi másolással készültek, később, a sokszorosítás táblákra vésett szövegekkel történt, amiknek az előállítása szintén nehézkes volt. Gutenberg találmánya megkönnyítette ugyan a könyvek előállítását, ám azok ettől még nem váltak tömegtermékké. Persze az elit körében, azok körében, akik elsajátították az olvasás tudományát, óriási lehetőséget adott az olvasható művek számát tekintve. Aztán a technika fejlődésével, a tudományos munkák és az irodalmi művek, már könyv formájában terjedtek. A múlt század volt az, amikor a könyvek tömegesen elérhetők lettek. Cervantes Don Quijote című műve 500 millió példányban kelt el, Salinger Rozsban a fogója (ismertebb nevén Zabhegyezője) 65 millió példányban, Márquez Száz év magánya 50 millió példányban jutott el az olvasókhoz. Óriási számok ezek, ám ha 10 milliárd emberrel számolunk a megjelenésük óta, akkor a Százév magányt, még akkor is csak az emberiség 1 százaléka olvasta, ha minden könyvre két olvasót számítunk.
Persze, ha az összes könyvet nézzük, akkor ez a szám akár 10% körül is lehet, ám felmerül a kérdés elegendő-e ez ahhoz, hogy a világ előrébb jusson, jelentsen ez amúgy bármit, vagy arra elegendő-e, hogy megtudjuk, merre van az előre, már, ha van egyáltalán ilyen? A legtöbb példányban kiadott könyv, a Biblia sem válaszol erre, csupán iránymutatást ad, hogy merre ne keressük ezt a jobbulást, sőt, ha pontosan értelmezzük, akkor még az is kiderül belőle, hogy keresnünk sem kell, csak várni, s a végén majd kiderül, mire vártunk igazából.
Tehát azt, hogy a világ előrébb ment volna a könyvek által, nem jelenthetjük ki, csupán azt, hogy technikailag fejlődött. Ez a fejlődés azt hozta, hogy ma már egy komplett könyvtárat magunkkal vihetünk, ha van tabletünk, okostelefonunk, vagy laptopunk. Ez a kényelem azonban nem jelenti azt, hogy aki szereti a könyveket, az olvasást, az eztán, már csak a jobb felbontású eszközöket keresi és nem költ könyvre, nem. Én magam, mióta okostelefonom van, kedvenc költőim könyveit őrzöm rajta digitálisan, ám ha otthon vagyok, akkor a polcról veszem le József Attilát vagy Adyt és nem a telefonon olvasom, viszont mondjuk az orvosi rendelőben, a várakozás ideje, másképpen telik őket olvasgatva.
A könyvnek még nem fellegzett be, még a papír alapúnak sem. Lesznek még olvasók addig, míg egy atomvihar vissza nem sodor bennünket a pattintott kőkorszakba, mert mindegy milyen megfejtéssel állunk elő azzal a kérdéssel kapcsolatban, hogy mi dolgunk a világban, ez a megfejtés, csak a könyvespolcok alatt üldögélve lesz igaz. Nem tehetünk majd mást, mint várunk, a könyvek második eljövetelére.