Fekszem

a padlón fekszem bőröm kopott lakkréteg hűvösétől agyam gondolatoktól lecsupaszítottan lúdbőrzik   fekszem ágy melegében megrabolt libák gágogása riasztja álmomat   fekszem alattam idegen test feltűnően meleg erősen zihál   a fűben fekszem bogarak vándorolnak rajtam a csillagok mögül valaki…

Gondolkodom

gondolkodom tehát a fejemben vagy ki tudja hol kusza képek menetelnek a feledésbe     gondolkodom s büszkén gondolok erre mert ettől látszólag ember vagyok     gondolkodom s borzongok magamtól mert félelmetes és hiábavaló végig nem gondolt önteltségem

Ülök

ülök s alattam gyűlik kitalált istenünk legfőbb tévedése mit aztán diszkréten elvisz a víz felállok mögöttem bezárul az ajtó s a Föld mindent megemésztő gyomrába csusszan egy darabnyi lét egy                        eltaszított bizonyíték arról hogy éltem     kell még…

Nem

kövek hullnak az éjben vágyaim s összezúzzák megmaradt reményem nem távolodhatok el nem lehetek szerzetes rózsaszín sikamlós felületek közt csúszok mászok ekként létezem

ELLENVERS

Ember küzdhetsz ha kedved tartja de hogy bízz akár magadban is azt nem tanácsolom Tudd meg nem bölcsőd a Föld pelenka csak amelybe piszkítasz s csodálatos sem te vagy hanem a természet hiszen még elvisel Mert szemetelni vagy nem szemetelni…