Szerző: 7laci89

Honnan jöttünk, hová megyünk?

Nézem a képet. Egy szemüveges kisfiú fehér ingben, mellette egy nagy mackó. A kisfiú állítólag én vagyok, illetve, mondjuk így, az én előzményem. Sejtjeim zöme azóta kicserélődött, s keletkezett egy csomó olyan, ami akkor még nem volt. A képen a…

Kerülők

    Vasárnap kicsit később keltem a szokásosnál, mondhatni, többet pihentem, de ez frissesség helyett inkább lelassított. Ilyenkor egy kis mozgás mindig segít, legalábbis nekem. Elindultam hát kerekezni egyet kedvenc útvonalamon, a Deseda körül. Megkerülni biciklivel a Desedát, mióta itt…

Függőségeink

Mindannyiunk élete függőségek mentén rendeződik. Vannak, akik drogfüggők és vannak akik blogfüggők, mondhatnám, de a téma sajnos ennél kevésbé vicces. Természetesen a függőségek önmagukban nem rosszak, hiszen határozott keretet adnak életünknek. Ezek a keretek pedig krízishelyzetekben nagyon is hasznosak lehetnek.…

A modell

A meglehetősen nagy terem közepén, egy nő ült a nyáreleji fényben. Barna volt, úgy 28, 30 éves. A fotonok vidáman hancúroztak meztelen testén, hol kifényesítve, hol elsötétítve sima, télfakított bőrét. Zöldesbarna szeme lustán, céltalanul libbent ide – oda. Szép, de…

Bevezetés, avagy te is lehetsz guru

  Megpróbálom jól elkezdeni, nehogy az olvasó azelőtt letegye, hogy megtudná egyáltalán mi vár rá. Tévedések elkerülése végett, előre mondom, ebben a könyvben nem fogsz megtudni titkokat, nem fogsz megtudni semmi olyat, amit már előtte ne tudtál volna. Akkor minek…