Az álmok kompok, úsznak az időn. Jelenből múltba, múltból jövőbe járnak oda vissza. Néha, leginkább hétvégén, amikor semmi nem kényszerít, hogy átszálljak valami reálisabb járműre, időnként ébren is tovább utazom az álom kompokon, ilyenkor bármi megtörténhet, eszembe juthat valami fenomenális ötlet, egy jó mondat, gondolat, vagy csak mindennapi rutinom kap léket, s süllyed el, az éppen meglovagolt álomkomppal együtt.
Ma mindkettő megtörtént.
Egy hozzám közelálló személy szerint, mindig mindenre koncentrálni kell, még a legapróbb tevékenységre is. Mondanom sem kell, hogy én, a keleti filozófiák és megoldások nagy tisztelőjeként sem osztom száz százalékban ezt az elgondolást.
Mai történet. Összesen három dolgot vettem a boltban, de abból egyet, a rágógumit szépen ottfelejtettem a pénztárnál. Hazaérve szembesültem a dologgal, és persze önként és örömmel vállalt instruktorom intelmeivel is, miszerint nem koncentráltam a feladatra. Én persze nem aggódtam túl a dolgot, visszahúztam a cipőt és indultam, tudtam a pénztáros biztosan félretette. A reggeli gondtalan séta, pedig még senkinek nem ártott.
Hazafelé eszembe jut a múlt héten elhunyt Umberto Eco. Arra gondolok, hogy a nagy gondolkodók, bizonyos problémákra előre tudják a választ.
„A népvándorlásnak soha nincs vége. Készüljünk szépen az új korszakra, küszöbön az afroeurópai kultúra.” Ezt 1990-ben írta népvándorlások című írásában, tehát új korszak hajnalán élünk.
Rushdie-vel kapcsolatban, kinek ügyéről már én is többször tettem említést, s a médiáról melynek hatásáról és túlzott hatalmáról is szóltam már azt írja: ” A Rushdie-ügy azt bizonyítja: a tömegkommunikáció úgy fel tud nagyítani és kerek e világon közhírré tud tenni egy halálos ítéletet, hogy a menekülőnek kerek e világban nincs többé hova mennie. Ilyen eddig nem volt.” Írta ezt 1992-ben. Azóta a média hatása tovább erősödött, és egész Európa Rushdie lett, az iszlám fundamentalisták által halálra ítélté és üldözötté vált. Ám ezt a tényt a média még mindig nem tette magáévá, még mindig csupán az eseményeket közvetíti egyfajta szűrőn, a szándékosan félreértelmezett PC szűrőjén át.
Tovább lapozgatom a Gyufa leveleket. Miért hosszabbítják meg életünket a könyvek? Teszi fel a kérdést és a végén a konklúzió így szól:” A könyv igazi életbiztosítás, egy cseppnyi ízelítő a halhatatlanságból. Sajnos csak utólag, nem előre. De ne legyünk telhetetlenek.”
Igen a halhatatlanság, melyről oly sokan, s láthatóan még oly kiváló elmék is, mint Eco is ábrándozik. Mert láthatóan ábrándozik még akkor is, ha erre az ábrándra némi ironikus távolság tartással tekint. Neki, így utólag úgy tűnik, sikerült szert tennie rá.
Igen, a legjobb dolog amit tehetünk az életben, ha felébredvén, saját álom kompunkról átszállunk valaki máséra, valaki olyanéra, aki az átlagnál élesebben és merőben más szemszögből látja a világ eseményeit és ezt a másféle látásmódot, élvezetesen és választékosan tudja leírni. Sok ilyen kompra felszállhatunk, az alkalom okán most Eco kompjain utaztam ismét egy kicsit. Ő nem csak egyedi meglátásaival, de kifinomult és néha csak utólag értelmezhető humorával is remek révkalauz. A Gyufalevelek utolsó írásának címe „Hogyan készüljünk derűsen a halálra?”, egy tudós ember, a halhatatlanság várományosa viccelődik mindannyiunk legmélyebb félelmével. S közben tesz pár örök érvényű megállapítást.
Most, akár be is fejezhetném délelőtti utazásomat, melyben saját álmaim kompjáról, két rágógumi alkotta pallón, átszálltam Umberto kompjaira, de oly jó volt ez az utazás, hogy maradok még egy kicsit, és fellapozom kedvencemet, a Hat séta a fikció erdejében című előadásaiból szerkesztett kötetet melyben a szerző átkalauzol ezen az erdőn, s néha hagy eltévedni is egy kicsit, de csak egy kicsit. Mert miként az álom kompjairól is vezetnek utak a valóságba, akár óracsörgés, akár elhagyott rágógumik formájában, úgy a fikciók erdejében utazva is mindig kell legyen, ami átvezet az elképzelt világból, a valóságba, és vissza. Kellenek Umbertók, révkalauzok, akik segítenek, akkor is ha a fikciót, és akkor is ha a valóságot nem értjük.