A gondolat erejéről

Mindig minden egy gondolattal kezdődik, a jó dolgok is, és a rosszak is. Ezért aztán hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a gondolat mindenek felett áll.
Sokszor mondjuk, gondolkodj, vagy azt, hogy meggondolatlan. Miközben az iskola egy végtelennek tűnő adatbázist próbál a fejünkbe zsúfolni, aközben egyfajta mítoszként beszél a gondolkodásról, a gondolatról.

Képtalálat a következőre: „mallarmé kockadobás”

Kezdetben vala az ige… Így kezdődik János evangéliuma, mely esetben valószínűleg az ige, szellemi cselekedetet, vagyis gondolatot jelent.
A gondolkodásnak vannak különböző módszerei is, melyek mentén könnyebb vagy akár bonyolultabb dolgokat is megfejthetünk. Ám a valódi nagy gondolatok igen gyakran különösebb előzmény nélkül születnek, illetve, mondjuk így, az előzmény még erős gondolkodás mellett sem fedhető fel mindig.

A fentebb említett lexikális tudás is lehet forrása egy későbbi eredeti gondolatnak, mint ahogyan arra is van példa, hogy bizonyos emberek különösebb elmélyült tudás és a témában való tapasztalat nélkül jutnak fontos megállapításokhoz.

Soha nem tudhatjuk sem az órát, sem a percet, amikor egyszer csak valahonnan felsejlik bennünk egy eredeti gondolat. Persze vannak, akik esélyesebbek erre, és vannak, akik teljesen esélytelennek látszanak, ám a gondolatrulett nem így működik. Amikor megérik az idő egy gondolathoz, akkor az valahol megszületik, a Nagy krupiéé kiforgatja nekünk, hogy kezdjünk vele bármit, amit csak akarunk.

Előfordult már nem egyszer, és bizonyosan ezután is előfordul majd, hogy egy gondolat az adott pillanatban nem tűnik fontosnak vagy éppen tévútnak látszik, ám időnként újra, másutt előkerül mindaddig, amíg valahol, valakinél valóban működni kezd.

Néha évekig megfeszített munkával kell kikényszeríteni valamit, máskor meg csakúgy előbukkan a semmiből.

Ha megfigyeljük magunkat, akkor láthatjuk, hogy szinte folyamatos gondolattengerben élünk, egy végtelenített, összevissza film pereg a fejünkben, mely néha sörözni küld, máskor meg biciklizni. A legtöbben tehetetlenek vagyunk ezzel az áradattal szemben.

Pedig, ha meg tudnánk állítani, először csak rövid, aztán egyre hosszabb időre elérnénk, hogy csak szemlélődjünk, pillanatonként változó gondolatok nélkül, akkor talán többre mennénk.

Ha képesek lennék erre a pillanatnyi gondolatcsendre, akkor lehet, megértenénk a fent idézett evangéliumi mondat második felét is. Az eredeti gondolatok soha nincsenek nálunk, mi csak antennák vagyunk, melyek befogják s aztán a többiek felé továbbítják ezeket a gondolatokat.

Beláthatjuk hát, hogy bár néha úgy tűnik, választhatunk, de valójában nem mi választunk gondolatot, hanem a gondolat választ minket. Amennyiben megadjuk magunkat ennek a felismerésnek, akkor talán a nyugalom mellé mást is kaphatunk, valamit, ami előtte nem volt.

Minden gondolat kockadobás, mondja Mallarmé. Igaza van, de vajon kell-e folyton kockázni, kimondhatjuk-e azt, hogy most egy kicsit nem dobunk?

Abba is hagyom itt. A gondolatról gondolkodni nem vezet jóra. Nem dobok a kockával, a rulett is megáll. Itthon vagyok üresen, némán, a sors most már, akár kegyes is lehet hozzám.