Néha, gyakran én is tévedek. Már írtam róla, hogy mennyire bosszantanak az álhírek, illetve nem is maguk a hírek, hanem az, hogy ezeknek a számomra nyilvánvalóan blőd hülyeségeknek emberek bedőlnek, köztük olyan emberek is, akiket magam is ismerek és ennél többre értékelek.
Egy ideig ismeretterjesztő harcot folytattam a magam eszközeivel. Az ilyen híreket a közösségi hálón megosztókkal közöltem, hogy fake news-t osztottak meg, ehhez próbáltam rövid érveket illetve linkeket mellékelni. Ám a többségre ez semmilyen hatással nem volt, felvilágosító igyekezetem merev elutasításban, vagy sima mellőzében halt el, néhány kivételtől eltekintve.
Kitartó vagyok, de egy idő után rájöttem, ez a tevékenység részemről felesleges, ám mivel továbbra is zavart, így az összes ilyen oldalról jövő hírt eltüntettem a látókörömből. A probléma azonban nem hagyott nyugodni és kicsit utánajártam a dolgoknak. Megdöbbenve olvastam, hogy már a tizenkilencedik század Magyarországán is létezett az álhírsajtó, csak akkoriban még az ilyen lapokat zugsajtónak hívták, az ilyen híreket pedig revolverjournalisztikának.
Az én általam tapasztaltak, amint azt kutatások is megállapították, egyértelműen azt mutatják, hogy a vitában a tényeknek van a legkevesebb esélyük. Eleve két ellentétes nézetet valló ember egyfajta hitvilágban élve – ez a hit vonatkozhat a focitól a politikán át az erkölcsig bármire – oly mértékben utasítja el a másik érveit, hogy azoknak igazából nincs esélyük. Igazuk bizonyítására a másikat tájékozatlannak, rosszindulatúnak vagy egyszerűen hülyének bélyegzik, nyílt vagy burkolt formában. Így a vita nem lesz több verbális verekedésnél, mely jó esetben nem alakul át valóságossá.
Ha megnézzük a történelmet, akkor rájöhetünk, hogy az tulajdonképpen nem más, mint egyfajta fake news-ok mentén haladó eseményláncolat. Gondoljunk csak az ígéret földjére, az Eldorádóra, a kommunista egyenlőségre, vagy a ma divatban lévő, amúgy semmire sem jó szabadság fogalmára. Gyorsan ideteszem megjegyzésként, hogy a szabadság azért nem értelmezhető, mert mindenki rabja valamilyen hiedelemrendszernek, még az is, aki a szabadság mindenhatóságában hisz.
Tehát az emberiség története nem más, mint legendákból, félinformációkból épített hiedelmek mentén szerveződő birodalmak története. Olyan birodalmaké, amelyek egy elképzelt világot adtak el megvalósíthatóként a tömegeknek. Ez volt az oka a birodalmak összeomlásának is. Amikor már nem látszott megvalósíthatónak a fikció, akkor a birodalom gyorsabban vagy lassabban kimúlt, hogy átadja helyét egy új fikción szerveződő hatalomnak.
Mert csak egy fikció kényszeríthet arra tömegeket, hogy feláldozzák akár az életüket is valamiért, ami amúgy nem is az övék.
Ezért aztán egyértelmű, hogy hosszútávon a hatalom és az igazság nem járhat együtt. A hatalom megtartásához mindig egy eladható fikció kell, ha ez a fikció elfárad, majd leváltja egy másik, amely szintén nem az igazságról, csupán egy új, izgalmasabb, hihetőbb hazugságról fog szólni.
Az emberiség története tehát a hihető hazugságok imádatának története.
Ez most bizonyosan sokaknak, illetve az olvasók többségének nem tetszik, aminek oka a fentiekben kifejtett tény, ám fentebb az is írva vagyon, hogy a tények soha nem versenyezhetnek a hitekkel, ezért aztán ez az írás sem több, mint egy újabb felesleges kísérlet a fake news-zal folytatott küzdelemben.
Egyet azonban, mint tapasztalt időutazónak, elhihetnek nekem, a hiedelmeink, ha másra nem is, arra mindenképpen jók, hogy megvédjenek bennünket az amúgy sem létező valóságtól.